2013. január 14., hétfő

Illatos út - 135B - 2013.01.08.

Ebdoc írta: "Szombaton megemlítettem ezt a kiskutyát, aki mindenkit megmosolyogtatott érkezésekor, s akit kedden adtak le gazdái. Fülike nem fog többé szomorkodni, ugyanis ma délelőtt ő is gazdit kapott! :)"

(2013.01.14.)

Ebdoc írta: "Kedden történt, hogy egy fiatal pár jött, megválna a kutyájától, nem akarják tovább tartani, leadják. Egy 4-5 hónapos bohókás, bolond kislányt hoztak magukkal, vígan ugrándozott, teli szájjal vigyorgott, kitörő örömmel üdvözölt mindenkit maga körül, vidámságot hozott az irodába. Beoltottam, megírtam a könyvét, elintéztük az adminisztrációt, majd úgy alakult, hogy nekem kellett hátravinnem kijelölt helyére, a 135B-be, egyik belső kennelünkbe. Amint bevezettem ezt az aranyos, lelkes kiskutyát a rács mögé, rögtön megváltozott a viselkedése. Eltűnt az életöröm ebből az aprócska állatból, alig láttam benne mindabból valamit, ami 10 perce még mosolyra fakasztott mindenkit. Megilletődötten, lekonyuló fülekkel nézte, hallgatta maga körül azt a rengeteg üvöltő kutyát. Tüstént bevonult az egyik sarokba, remegett, nézett rám, hogy ezt most miért kaptam? Ez a jelenet egyszerűen beleégett a retinámba, nagyon dühös lettem. Visszatértemkor még ott voltak előző gazdái, kávét vettek az automatából, beszélgettek, elvoltak, mint hal a vízben. Fojtott dühömnek persze nem adhattam hangot, az viszont nem hozott megkönnyebbülést, hogy a szokásosnál halkabban, szemükbe nem nézve válaszoltam, amikor elköszöntek."

??? "Fojtott dühömnek persze nem adhattam hangot"... MIÉRT is ???

!!! Ebdocnak nagyon jól kellene tudnia, hogy sokan épp az általa írt erősen rózsaszín kirakat blognak köszönhetően hiszik azt az Illatos útról, hogy milyen "jó hely" :( és ezért viszik állataikat oda! Igy kerülhetett Budapest sintértelepére ez a szegény kis jószág is... :( !!!

PZs.

(2013.01.12.)

EREDETI SEGÉLYKÉRÉS:

KÉRJÜK SENKI NE VIGYEN MACSKÁKAT ÉS SEMMILYEN KÖLYKÖT SEM AZ ILLATOS ÚTRA, MERT HALÁLOS FERTŐZÉST SZEREZHETNEK!

NE HALJON MEG OTT!

Kennelszám: 135B

Beérkezés: 2013. január 8. - VIII. ker. - Leadott

Örökbefogadható: 2013. január 8.-tól

Faj: Kutya
Fajta: keverék
Szín: zsemle
Méret: "Közepes" ?
Ivar: ivaros szuka
Kor: 0 év 3 hónap

3 megjegyzés:

Ayte írta...

ne haragudj, miért "rózsaszín kirakat blog"? hisz sehol nem írja, h jó dolguk van a kutyáknak az illatoson. sőt.

az sem elhanyagolandó, h ha jól látom, tán épp ebdocnak köszönhető, hogy ez a kutya még egy hetet sem töltött odabent. és ez csak egy példa.

Ayte írta...

ne haragudj, miért "rózsaszín kirakat blog"? sehol nem írja, h jó dolguk van bent az állatoknak. sőt.

az sem elhanyagolandó, h ez a kutya Neki köszönhetően, még egy hetet sem töltött odabent. és ez csak egy példa.

Cat írta...

Ebdoc a valóságosnál sokkal kedvezőbb színben tünteti fel az Illatos utat, kezdve pl. blogja rendkívül cinikus címével: "Élet az Illatoson"...
A HALÁL mintha nem is létezne, épp OTT!

Ha több időm lesz, majd részletesebben is megválaszolom pár fals írását, de most sajnos rossz a gépem, remélem már nem sokáig!

Addig is sajnos szinte nap-mint-nap szembesülök azzal, hogy a könnyen befolyásolható állatbarátok ájuldoznak Ebdoc blogjától és az Illatos úttól, hiszen ott mennyire "szeretik" az állatokat... :(

Ha így lenne, nem értem, miért kell újabban szegényeknek pl. antidepresszánst adni...?
Épp elég állatot láttam már, akiknek az Illatos út kapuján kilépve egyből elmúlt a depressziójuk!