2003. szeptember 30., kedd

Igy kezdődött...

Illatos Úti Állatvédő Projekt - A Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepére került állatokért...

„Illatos út”... A felelősségteljes állatvédők előtt rettegett ez a két szó, a kívülállók nem is igen tudnak róla, még az állatbarátok többsége is „menhelynek” hiszi... Sajnos kevesen tudják, hogy ma Magyarországon az önkormányzatok (tisztelet a ritka kivételnek) az - állatvédők önerejéből és jóindulatú állatbarátok adományaiból vegetáló - állatmenhelyek helyett hivatalosan az állategészségügyi telepnek, gyepmesteri telepnek, ebrendészetnek nevezett sintértelepeket támogatják!

Az Illatos úton a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe NEM MENHELY, ez Budapest sintértelepe! A telep a jelenleg érvényes vonatkozó rendeletek értelmében 14 nap után már nem köteles bent tartani egy-egy BEFOGOTT állatot, tehát helyhiány esetén a már ennél régebben bentlévő állatokat - más megoldás híjján - ELALTATHATJÁK!!! A gazdájuk által LEADOTT állatokat elvileg még ennyi ideig sem kell tartaniuk! (A leadott állatok lehetnek eredetileg elveszett és megtalálójuk által leadottak is.)

2001. nyarán az Illatos úti telep új vezetése épp a fentiek miatt levelet írt minden környékbeli állatvédő szervezetnek, kérve, segítsenek minél több állatot - az elaltatás helyett - eredeti vagy új gazdájához juttatni! A kérés sokáig lényegében visszhang nélkül maradt - részben a legtöbb állatvédő nyomorúságos lehetőségei, részben a feladat nagysága és jellege miatt.

Nehézségeink miatt mi sem tudtunk azonnal reagálni, de a levelet megőriztük, és amikor 2002. augusztusában, a nagy dunai árvíz idején ijesztő hírek jöttek az Illatos útra bekerült, árvíz elől mentett kutyákról, kétségbeesetten berohantam utánuk a telepre. Ott szerencsére kiderült, hogy az árvízi kutyák sorsa megnyugtatóan rendeződött, de ha már ott voltam és „véletlenül” nálam volt a telepről korábban kapott levél, hosszasan elbeszélgettem a telep vezetőjével az állatvédők segítségének lehetséges módjairól. Igy kezdődött...

A folytatás változatlan nehézségeink miatt sajnos tovább váratott magára, míg 2002. Karácsonya után elkezdtük az Illatos úton készített szöveges listáinkat rendszeresen kitenni az internetre. 2003. áprilisában nyílt végre arra lehetőségünk, hogy az Illatos úti telep vezetőinek felhatalmazásával elindítsuk a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe hivatalos honlapját, rendszeresen frissített fényképes galériával, letölthető, szöveges, képes listával - a telepre bekerült állatokért! Mivel sajnos sem saját tőkénk nem volt elegendő, sem a telep felettes szerveitől - a jóváhagyáson kívül - más támogatást nem kaptunk, így az Illatos úti honlap eddig jórészt különböző free szervereken üzemelt.

Igy indult el 2003. elején Pásztor Zsuzsa és Galló Gusztáv munkájával, egy alapítvány támogatásával, állatbarátok segítségével az ÚTTÖRŐ munkát végző Illatos Úti Állatvédő Projekt, mely a sintértelepek ártatlanul szenvedő, áldozatul eső állatainak körülményeit szerette volna, szeretné állatvédelmi szempontból minél inkább elfogadhatóvá tenni.

Honlapunknak köszönhetően a telep vezetőinek elmondása szerint is egyre többen mentek ki a telepre állatokat örökbefogadni, ezzel megmenteni.

2003. nyarán G.G. és P.Zs. sintértelepek állataiért készült plakát sorozatának egyik darabját kiállították az @RC óriásplakát kiállításon, ahol végül a közönségdíjat is megnyerte.

Az óriásplakát pályázaton elért sikerünk - amely kiváló alapot adott a még hatékonyabb, eredményesebb továbblépésre - sajnos nem a további kibontakozást eredményezte, hanem írigyeink aktivizálódását...

Reméljük azon állatvédők segítségével, akik szerte az országban már eddig is nagyon sokat tettek „a sintértelepek állataiért”, és akik eddig is - a széthúzás helyett - az összefogást keresték, végre lényeges javulást tudunk elérni a gazdájuk felelőtlensége miatt bajba jutott állatok sorsának rendezésében! Ebben a munkában kitüntetett szerepet szánunk az Illatos úti „állategészségügyi” telepnek, amely - minden hiányossága és hibája mellett - jelenleg a legkedvezőbb adottságokkal rendelkező ilyen telep az országban!

Addig is kérjük, senki ne vigyen ezekre a helyekre egyetlen állatot sem, mert könnyen lehet, hogy a halálba viszi őket!

Aki elveszítette állatát, annak ajánlatos a lehető legsürgősebben személyesen kimenni a környékbeli telep(ek)re!!!

Kérjük, aki állatot szeretne, menjen el egy ilyen telepre és próbáljon az ottani ártatlan állatok közül választani, hiszen választásával nemcsak egy hálás, szerető társat nyerhet, de új kis társának ezzel az életét is megmenti!

Köszönettel: Pásztor Zsuzsa,
SintérSTOP - Illatos Úti Állatvédő Projekt
help@sinterstop.hu


Az Illatos Úti Állatvédő Projekt a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepével az állatok érdekében lehetőség szerint együttműködő, de tőlük teljesen független, különálló tevékenység!

2003. szeptember 30.

Kapcsolódó oldalak:
Az Illatos út eredeti hivatalos honlapja (felújítás alatt): www.illatosut.atw.hu
Képválogatás (felújítás alatt): www.illatosut.atw.hu/__show/index.html