Gazdija írta: "A Facebook-on egy like után találtam rá az Illatos Úti Állatvédő Projekt honlapjára, és ott találtam meg az Önök e-mail címét. Napokon keresztül olvasgattam a honlapot, a történeteket, nézegettem a fotókat és mindeközben a szívem majd megszakadt.
Majd rátaláltam
Gesztenye történetére. Mely nagyon megérintett, pláne azért, mert 2011. decemberben én is az Illatos útról hoztam ki egy kutyust, akire elmondhatom, hogy "gyerekem" lett :)
Gesztenye története kicsit hasonló, mint a miénk Zsömivel. Igaz ő nem volt annyira beteg, mint Gesztenye. De ha megengedi most én is megosztanám kis történetemet az Illatos úttal:
Z s ö m e
Egy kedves barátunk által végre elértem azt, hogy 2011. decemberében a párom beleegyezett, hogy kutyánk lehessen. Ekkor elhatároztam, hogy mindenképpen menhelyes kutyust akarok magunkhoz venni, mert ők is megérdemlik a boldogságot. Ha esetleg nem találok magamnak kutyust egy menhelyen sem - amit lehetetlennek tartottam - akkor beadom a derekam, és vásárolok majd egy kutyust.
Egy ismerőssel beszélgettem mikor mondta, hogy van ismerőse az Illatos úton, hívjam fel Őt és minden részletet megbeszélhetek ezzel az ismerőssel. Így is tettem, felhívtam ezt az "ismerőst", aki mondta, hogy melyik honlapon nézhetem meg a kiadásra váró kutyikat. Ez is pipa, kiválasztottam egy kutyust, így erre 2 napra kirobogtam a legjobb barátnőmmel az Illatos útra.
Beléptünk a kapun, megcsapott a bűz minket, majd a kennelekben láttuk a borzalmas körülményeket. Megjegyzem a fotókon nem látszódott ez az állapot. Kis segítséggel végre megtaláltam a kiválasztott kutyust. Aki nekem tetszett, de úgy igazán nem tudtam mit kezdeni vele. Néztem, beszéltem hozzá, de nem igazán éreztem semmit. Az ápoló ezek után felajánlotta - de tényleg kedvesen - , hogy csapjunk egy kört a telepen, mert biztosan lesz még másik kutya, aki tetszeni fog, mert nem biztos, hogy az enyém lesz a kutyus. Ekkor tudtam meg a "versenyeztetést" amely az örökbefogadást előzi meg ha több jelentkező van...
Na belementem, csaptunk egy kört, s teljesen véletlenül vettem észre az én kis drágámat- immáron Zsömit. Nem is tűnt fel, csak amikor véletlenül megfordultam - mert éreztem meg kell fordulnom - és megláttam egy vigyorgó yorkie fejet. Nem is figyeltem tovább semmire, rögtön odaszaladtam a kenneljéhez, leguggoltam, rögtön megnyalta a kezemet, ezzel beleszerettem. Nevet adtam neki - Zsömi, játszottunk kicsit. De sajnos mennem kellett. Megkérdezem, hogy biztosan nem vihetem-e el aznap, melyre természetesen nemleges választ kaptam. Szívszakadva de eljöttem.
Majd eljött a nap. Annak a kutyusnak az örökbefogadási napja, akivel nem igazán "tudtam mit kezdeni". A fejemben ő volt, hiszen egy fajtatiszta westie kutyus "volt a tét", a lelkem legmélyén Zsömire vágytam. De elmentem, hiszen sokan győzködtek a munkahelyemen, hogy a westie legyen hiszen FAJTATISZTA - ez volt az indok. Elmentem tehát. Elkezdtünk gyűlni egyre többen, majd bementünk az orvosi szobába és tesztet írtunk. S ennek a kisebb kitérőnek a lényege az, hogy sajnos voltak olyan jelentkezők, akik telefonos segítséggel próbáltak a kutyushoz jutni. Ez nagyon felháborított. Suttogott a telefonba, mondta a kérdést, s kapta a választ. Undorító. Hiszen alapkérdésekre nem tudta a Hölgy a választ, akkor miként is akar kutyát nevelni??!!.
Sajnos- vagyis nem sajnos nem az én nevem került ki nyertesként a dobozból. De nem is bántam, mert aznap ismét játszhattam kicsit Zsömivel. Igaz ki voltam akadva, hogy aznap sem hozhattam el a kutyust, de nagyon akartam ezt a kis yorkie keverék kutyust.
Majd kevés alvás után elérkezett a Zsömi kiadásának napja! December 6 - a Mikulás hozta Zsömit.
Szaladtunk ismét a legjobb barátnőmmel, siettünk, veszekedtem a jelzőlámpákkal, hogy legyen már zöld, hiszen kis késésben vagyunk. Negyed 11-kor szinte átszáguldottam a beléptető kapun, első kérdésként, hogy volt e már látogató, és én voltam az első! :) Bementem és közöltem, nincs más, csak a yorkie keverék kell. Bementünk a kenneljéhez és szerintem felismert. Ugrált, pattogott, ugatott. Majd jött egy ápoló aki egy rozzant kötél pórázzal akarta kihozni a kutyust a kennelből. Erre én megkérdeztem, hogy "ezt akarja a kutyám nyakába rakni"? Elég nagy felhang lehetett a hangomban, mert nem tette a nyakába, hanem kinyitotta Zsöminek a kennelkaput, aki állt és nézett rám. Én annyit mondtam "gyere Zsömi megyünk haza" ekkor a kutya tétován pisilt egyet remegve, majd kifutott a kennelből, majd visszafutott a kezemhez, és végre felvehettem az ölembe. Megírtuk a papírokat, ahol már elég lekezelőek lettek velem hirtelen. Semmilyen fontosabb kérdésemre nem kaptam választ, mindenre csak az volt a válasz, hogy keressek magunknak saját állatorvost, majd ő segít és ellátja a kutyát. Megkaptuk a mikrochipet, kifizettem a pénzt, és szinte kivágtak minket a telepről, minden szavukban érezhető volt, hogy "menjetek már".
Míg ez a kis chippezés meg kifizetés zajlott, rengeteget tüsszögött a kutya, amire az volt a válasz, hogy az én parfüm illatom, meg, hogy kijött végre a tiszta levegőre és ez zavarja az orrát.
Én ezt elhittem. Mikor beültünk a kocsiba vettem észre, hogy mennyire koszos a kutya, büdös volt, ürülékdarabok a fenekében és ott a szőrén, gubancos bunda, csipás szemek, nagy körmök. De hát menhelyes kutya, nincs kozmetikázva... győzködtem magam... De a kutya csak tüszögött s tüszögött. De az illatok betudtam, hiszen ezt mondták...
Itthon megfürdettem, ettünk ittunk. Bár a lassan evés és ivás ismeretlen volt a számára. Habzsolt mindent, nyelte vizet, mint aki ezer éve nem evett-ivott, s néha vissza is jött szegénykémnek - hányt - mert szinte féltve falta be a falatokat. De a honlapon mégis az volt, hogy jó minőségű tápot kapnak...
Nagyon zavarban volt a drágám, nem tudta, hogy mit csináljon. Rettegett mindentől. S mindig bebújt a zoknis szekrény legmélyére. Hiába hívogattam, csak étellel tudtam eleinte magamhoz csalogatni. Majd elkezdett felengedni, és szimatolt követett mindenhova, még fürdeni is. S csak tüsszögött. Majd "lefekvés ideje". Olyan kis félszegen nézte egész nap a fekvő kosarát tele párnával, és plüssjátékkal és gumijátékkal. Nem mert belemenni, csak nézett rám "ezt szabad"? Majd lefeküdt.
S hajnalban arra ébredtünk, hogy a kutya úgy köhög, hogy majd megfullad. Köhögött, fulladozott, annyira, hogy be is pisilt köhögés közben, nem bírta nyálát sem lenyelni, és elkezdett fosni is. Ekkor annyira megijedtem, hogy vele aludtam kicsit. Itt már végleg eldőlt az alvás :)
Másnap rohantan volna dokihoz, de annyira köhögött és fosizott, hogy csak a munkahelyemig mertem vele elmenni. Kihívtunk egy dokit, aki megállapította, hogy kennelköhögése van, lázas, vitaminhiányos, és a tápváltás miatt fosizik. 5 kilósnak kelett volna lennie, s 3 kiló 45 dkg volt a súlya.
Hiába az örökbefogadási szerződés: mely szerint 2 hétig visszamehetünk gyógykezelésre ha beteg a kutya, de hiába mentem volna, mert az örökbefogadási szerződéssel elfogadtam, hogy a kutya teljesen egészséges, és ha vissza is mennénk minden további költéség akkor is engem terhel (ajaj a rafkósság).
Ekkor kezdődött el a minden napos horror szurihalmaz, ami nagyon sok sírással járt Zsömi részéről, s az enyémről is. Naponta 2 ampulla szuri, féregtelenítés, diéta, védőoltások, újbóli veszettség elleni oltás, vitaminkúra, majd diéta, mert minden fajta normális táp is meghajtotta, azaz bélgyulladás...
Január elejéig rendszeres szurikat kapott Zsömikém. De végre meggyógyult. 100,000 Huf fölötti összegbe került, hogy végre rendben legyen. Természetesen mindez nem pénz, hiszen a világ leghálásabb, legremekebb és remélem legboldogabb kutyija lett. Most itt bundizik az ölemben, mindent megeszik, rengeteget játszik, sokat bújik, mindennek nagyon örül legyen az csak 1 sípolós labda, nagyokat sétálunk, imád utazni, mindenkivel játszik, mindig "mosoly ül az arcán", de öltözködni még mindig nem szeret :)
Lehet az én kutyim nem volt olyan beteg, mint Gesztenye, de a szívem majd megszakadt, amikor köhögött, amikor lázasan feküdt az ölemben, és kétségbeesve nézett rám, amikor befosizott a szőnyegre.
...Úgyhogy nem kell minden sztorinak bedőlni. Mert én is csak jót hallottam az egészséges kutyákról ettől az ismerőstől, aki "beajánlott". Mindenkinek csak ajánlom, hogy ha valamelyik kutyi megtetszik neki, akkor hozza ki minél hamarabb, mert ne várja meg, hogy esetleg csak egy kennel köhögést is összeszedjen, hiszen a fertőzés gyorsan terjed ott azokban a bezárt helységekben, pláne, hogy a saját ürülékükben vannak, ami nem egészséges..."
KI TUD RÓLA? Már nincs a telep által készített honlapon! ()
Egy Gazdi írta: ...Legalább egy ember dolgozna ott, aki egy kicsit is a szívén viseli ezeknek az élőlényeknek a sorsát (főleg hogy több állatorvos is van ott). Az ottani emberek érdektelenek, elnézik a beteg állatok szenvedéseit, fájdalmait. Hogy tudják ezt megtenni??? 
Hát mégis megszületett... Reméltük, hogy a józan ész és a jóérzés győzedelmeskedik, de NEM!
Kreativitással a kutyákért!
A Werk Akadémia szakmai felügyelete mellett zajló pályázaton Dencs Dániel, az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola tanulójának tervei nyertek, így ő valósíthatta meg elképzelését - rendkívül alacsony költségvetésből!
