Honlap kutyapecéreknek?

Ezúton is gratulálunk az Illatos út legújabb - agyondícsért, de minden szempontból kritikán aluli - honlapja készítőinek :(

Már napok óta ez a shar-pei látható az új honlap címlapján...

Eddig legalább nem hirdették feltűnően a telepre került fajtatiszta kutyákat, hogy ne vonzzák oda túlságosan a kutyapecéreket...

Most már ez a - kivételesen jó - hagyomány is veszni látszik: ezután pl. az "ingyenkutyára" vágyó hajléktalanok mellett, úgy látszik szeretettel várják a rózsaszínre festett sintértelepen a fajtatiszta kutyákkal üzletelni vágyó állampolgárokat is... :(

Világgá futott Illatos úti kutyus!

Adalékok Kozma doktor "Örökbeadási tendenciák az Illatos úton" című előadásához: Brúnót a minimális elvárható gondosság nélkül adták "örökbe"...

Meghalt szegény, nem élte túl az Illatos úti forgalmat... (2010. 06. 21.)

Eredeti segélykérés:
2010. júniús 21.-én kihoztam az Illatos útról egy kutyát, de balszerencsés módon még a telep előtti buszmegállónál kihúzta a fejét a nyakörvből, olyan soványka a kutya, hogy a legszorosabbra állítva is túl bő maradt :(
Megpróbáltam ugyan megfogni, de olyan pánikban volt, hogy jól összeharapdálta a kezemet, és elrohant - még azt sem láttam, merrefelé, de valószínűleg a Táblás úton.

Kis-közepes méretű, világos vörösesbarna, hatalmas felálló fülei vannak, kan, Brúnó a neve, leadott kutya volt, a 078B kennelből.

A kutya már chipezve van, száma: 348094100020058

Kérem szépen, ha valahol felbukkan, értesítsenek, megyek érte! Aki bármit tud róla, kérjük jelentkezzen: +36-20-572-9236
Köszönünk minden segítséget!


Egy állatbarát megjegyzése:

...Az én gyerek- és fiatalkorom réme az Illatos volt, tudtuk ha oda kerül kutya, annak vége. Az mesélték szappan és enyv lesz belőlük. Könnyen hihető volt, naponta villamosoztam el a szappangyár előtt, azt a bűzt, ami onnan kijött, nehéz volt elviselni.
Azt hittem változott valami. Változott is, de nem eléggé.
Talán nem a jószándékú, de tapasztalatlan kivivő hibája a kiskutya halála. Biztos nem tudta, hogy a kutyus nem veszi le rögtön, hogy jó helyre megy, csak azt, hogy megkötötték - talán most először - és viszi valahová egy vadidegen. Persze, hogy szabadulni próbált.
Az én új kutyusom mentett, fajtamentők által. Ők a leendő gazdi tudta nélkül is meóznak, amikor valaki kutyáért jelentkezik és ha minden ok. akkor mehet csak. De ez még nem biztos, nálunk is az volt a helyzet, szegény kutyus próbált szabadulni a pórázról, hiába volt minden kedveskedés, szeretet, teljesen össze volt zavarodva, már attól féltem, nem kapom meg, mert nem szeret rögtön.
És itt jön az örökbeadó felelőssége! Amíg mi a papírmunkát, formaságokat intéztük, azt a tanácsot adta a kutyusok "apja" ,vigyék a többiek a telepen kívülre, ne zavarja őt a többi kutya ideges ugatása, ott sétálgassanak vele pórázon. És mire a formaságokat elintéztük, lenyugodott. Végig az ölemben ülve utazott a kocsiban, közben puszit osztott. Nem volt idegbajos, nem hányt, sőt élvezte a meleg ellenére. Nem biztos, hogy ugyanez lett volna, ha egyből egy forgalmas utcára viszem pórázra kötve.
1 napja nálunk volt, amikor a közeli állatorvost meglátogattuk. 100 m sincs, forgalom sincs, mégsem jött a pórázon. Végig cipeltem, de még a rendelő kertjében is szabadulni akart, odamenni minden kutyához, hiszen csak kutyát látott eddig. A második oltásnál már az ő állatorvosához gyalogoltunk le, kb. 1 km-re és gyönyörűen jött a pórázon úgy, hogy az meg sem feszült, lazán lógott mellette. Tudtam, hogy nem lehet semmi baj, már nem akar menekülni.

Illatos út

Ha valaki mentális mazochista, aki élvezi, ha vadidegen bunkók huzakodnak vele és kioktatják, akkor azonnal vegye az irányt az Illatos út felé. Mi onnan akartunk kutyát hozni. Megnéztük a honlapot, kiválasztottunk egy kutyust, akiről természetesen telefonon nem adtak a telepiek felvilágosítást. Gondolom, a személyiségi jogait sérti, ha elmondják róla, hogy mekkora, hány éves, és egyáltalán bent van-e még. És gondolom, a személyiségi jogait az nem sérti, ha azért kell megölni, mert nem megy érte senki.

Így aztán a harminc fokos hőségben elbuszoztunk a telepre. Rögtön a bejáratnál egy biztonsági őr megkérdezte a nevemet. Most vagy így akart csajozni, vagy az én nevem volt aznap a jelszó, mert nem írta fel sehová, hanem kinyitotta a kaput. Bent egy kupacban öt gondozó ücsörgött és beszélgetett. Miután néhány percig mórikáltuk magunkat, egyikük megkérdezte, miért jöttünk. Elmondtuk. Nagyot sóhajtott, amiért ilyen pofátlanul megszakítottuk a kedélyes délelőttöt, és elindult a kennelek felé. Szabály ugyanis, hogy látogató nem lehet bent felügyelet nélkül.

Odamentünk a kutyushoz, aki nagyon aranyos, bozontos jószág volt, viszont folyamatosan ugatott ránk, és csupa váladék volt az orra. Amikor megkérdeztem, mi baja, a gondozó rámförmedt, hogy "mi lenne, taknyos". Angyali türelemmel azt is megkérdeztem, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy ezt az otthoni kutyánk elkapja. Az intelligens válasz: "Sehogy se. El fogja kapni. Kezeltetni kell. Majd elmúlik." Én tudom, hogy óriási parasztság részemről, hogy nem tudom egy takonyfoltból megállapítani egy kutya betegségét, a szükséges gyógymódokat, és nincs nálam egy mobil állatgyógyszertár, magamba is szálltam ott nyomban. A náthától hát eltekintettünk, de mivel a kutya nem mutatta, hogy eszméletlenül boldog lenne tőlünk, vagyis végig ugatott ránk, szerettük volna, ha kijön a ketrecből, hogy kicsit megsimogassuk, vagy sétáljunk vele egy kört. Talán nem meglepő ezek után, de nem lehet a kutyát kiengedni. Tilos sétáltatni, tilos megsimogatni. Vagyis úgy döntsek arról, hogy tizenegynehány évig leszünk-e társak, hogy egy sötét ketrecben látok egy csomó szőrt.

Végtelen alázatot erőltettem magamra, és érdeklődtem, megnézhetnénk-e a többi kutyát is, hátha van olyan, aki azonnal kiválaszt bennünket. Erre a gondozó olyan méltatlankodó pofahúzást rendezett, mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy kivághatom-e a szívét, és főzhetek-e belőle pörköltet. Felszegett fejjel végigviharzott a kennelek között, mi loholva követtük. Ha kérdeztünk valamit, elmondta, ami a kutya táblájára amúgy is rá volt írva, de minden másra azt mondta, "nem tudom". Az egész helyiségben egyébként irtózatos bűz volt, a kutyapisi a folyosó közepére folyik össze. Miután hét perc alatt végighajtott bennünket a ketrecek között, annyit mondott, gondoljuk végig, neki most dolga van. El sem tudtam képzelni, mi a fene más dolga lehet a munkaidejében, de mivel már a puszta látványától erős vágyat éreztem, hogy lecsapjam, és a darabjaiból jóllakassam a kutyákat, elköszöntünk.

Visszatértünk a telep elejére, ahol még mindig jókedvűen cseverészett egymással a többi gondozó. Legszívesebben benyögtem volna, hogy fiúk, vagy húsz kennelt ki kellene pucolni, és valószínűleg a kutyák közül sok szívesen sétálna, de úgy éreztem, kár a gőzért. Már azt sem bántam, hogy oda az egész délelőttöm, és nem tudunk egy kutyát sem hazavinni, csak szabadulni akartam arról a borzalmas helyről. Megbeszéltük Péterrel, hogy néhány nap múlva visszamegyünk, miután kellőképpen felvérteztük magunkat bunkóság ellen. Nyafkamacskánál olvastam, hogy megtiltották, hogy a telepen fotókat készítsenek a kutyákról, így lehetetlenné teszik, hogy az interneten találhassanak gazdát az odakerült állatok. Gondolom, rövidesen a bejárás is tilos lesz, hogy az emberek a saját szemükkel se lássák, hogy ezen a helyen aztán senkit sem érdekelnek a kutyák.

2010. 06. 11.

A www.munkalesz.blogspot.com alapján

Az "ebtelep"-ről

Az Illatos út legújabb, kritikán aluli minőségű, "hivatalos" honlapján olvasható rózsaszín önreklám, egyelőre közvetlen kommentár nélkül...

"Sintértelep.

Sokaknak ez jut eszébe, ha meghallja az Illatos úti Ebtelep nevét.

Igen, régen így nevezték. Játékfilmekből ismert gonosz emberek, nyomorúságos körülmények, kutyák egymás hegyén-hátán, éhesen, szomjasan, szomorú szemekkel.

Altatás, kínzás és rémtörténetek.

Ma már közel sincs így.

A nálunk élő állatok a legkiválóbb élelmet kapják. Naponta kétszer takarítják a kenneleket, állandó gondozói és orvosi felügyelet alatt állnak.

Az örökbeadandó kutyák oltással és chippel távoznak új otthonukba.

Állatvédő civil szervezetektől kapott ultrahang készülék és röntgen gép áll a rendelkezésünkre, kisebb műtéteket is el tudunk végezni. Gyógyszereket is kapunk.

De!

Az ebtelep önkormányzati intézmény, a Fővárosi Közterület-felügyelet szigorú szabályok alapján működteti.

Minden utcán talált, bejelentett vagy behozott, leadott és megunt négylábút át kell vennünk. Számunkra ez kötelező, a menhelyek mondhatnak nemet. Mi nem.

A csapat, az itt dolgozók, mindent megtesznek az ide került állatokért. Sokkal többet is, mint amennyit munkakörük előír számukra.

Legtöbbünket otthon is innen mentett kutyusok várják.

Valóban igaz: a munkájuk a hobbijuk. Az állatok szeretete nélkül ezt nem is lehetne csinálni.

Mégis, a kutyák itt rácsok mögött élnek, sétáltatásra szinte soha nincs idő.

Sokan vannak. Többen, mint ahány kényelmes, kifutós kennelünk van.

Az újonnan érkező, ijedt állatok felzaklatják a régieket, ugatnak, nyüszítenek, félelemszag terjeng a levegőben.

Nincsenek jó helyen nálunk.

Naponta érkeznek a tulajdonosok által megunt állatok, csak állnak és néznek a távolodó gazdi után.

Az utcán tekergő ebeket befogják, kocsival szállítják idáig. Számukra a befogás jelent sokkot, ami a legtöbb esetben egyáltalán nem könnyű feladat. Az állatok egy része fél az embertől, ki tudja, milyen emlékei vannak. Menekülne.

A legjobb az lenne, ha nem is kerülnének ide.

Persze az elhagyott, gazdátlanul az utcán kódorgóknak jobb itt, nem üti el az autó, nem kínozzák, és reménykedhetnek abban is, talán valaki elviszi őket innen, hátha otthonuk lesz. Sokuk új családtagként távozik, de néhányan hosszú ideig itt maradnak."

2010. júniús

Forrás: www.ebtelep.hu

Kapcsolódó oldalak:
Válasz a Fővárosi Közterület-felügyelet 2008. 11. 28-i közleményére
Illatos út